volt.elmúlt.hiányzik.

Hallani a víz zúgását, a madarak szárnycsapkodását, a szél bársonyos cirógatását... Ez a szabadság:) Hiányzik:( Oly jó volt önfeledten élvezni a víz nyugalmát minden gond és fájdalom nélkül. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Nem figyeltem másra csak a felhőkre és a vízre. De midnen jónak egyszer vége kell lennie.

A homokban ülve nézem az eget. Madárnak lenni, milyen jó is lenne... Csak repülni, repülni... A szél szárnyát köröket róni. Megmutatnám hoyg milyen boldog vagyok. Örömtáncot járnék a levegőben. Minden madár engem cosdálna, hogy milyen felhőtlen boldogság lakozik bennem. De ember vagyok. Nem madár. Egy lány a városból.


Szinte hihetetlen milyen vonzereje lehet egy városnak. Mintha lelkem szárnyra kapott volna ugy repült az éjszaka fényeiben. A szél a hajamba kapott s én csak nézterm az utcán lézengő párokat. A kivilágított utcák az éjszaka sötétben. Istenem, ezt az érzést nem lehet szavakba önteni. Ezt itt bennt kell érezni. S talán egyszer velem is ugy lesz mint azzal a falevéllel amit a szél elfujt oda, s egy kislány meglátja hazaviszi és a gyűjteményébe ragasztja ÖRÖKKÉ:)

üres, mint a szívem

Nappal. Éjszaka. Nappal. Éjszaka. Tessék. Ennyi. Ez a szünetem. Van amikro egész nap az ágyon fekszek és azon gondolkodok milyen jó lenne megint 3-4 évesnek lenni... Nem tudni mi az a halál, mi a fájdalom, mi a betegség... Egész nap a játszótéren futkározni, fagyit enni. Néha leülök a zongora elé, s ihletek jönnek. Sokszor megdöbbenek magamon, hogy szinte horrorfilmbe való dallamokat szül a fejem... Miért látom a világot feketén? Örülnöm kéne hoyg süt a nap. Erre meg nah ja és akkor most mit cisnáljak a válasz... Elalvás előtt pedig ilyen gondolatok jutnak az eszembe, hogy mi lesz ha meghalok? Énis egy csillag leszek az égen? Fájni fog? Látni fogom a családomat? Boldog leszek? Kitudja... Hozzon valaki egy kis festéket, hogy beszinezzem az életemet...=)